Egy lány új kanapéja
Forró, nyári napsütés áradt be a kitárt ablakomon. A huncut, fényes sugarak lassan kúsztak be a fejemre szorított párna alá és lágyan csiklandozták sötét szempilláimat. Minden vágyam az volt, hogy ma végre tovább aludhassak, de nincs mese, ki kell kelnem az ágyból. Bár… 5 perc visszaalvás még nem a világ vége. Ettől a megnyugtató gondolattól vezérelve átgördültem a másik oldalamra és igyekeztem befészkelni magam a puha ágyamba. Mikor végre sikerült megtalálnom a tökéletes pózt, megszólalt az ébresztőóra. Bosszúsan állítottam le és kikászálódtam az ágyból. Felvettem a rózsaszín mamuszomat és kibotorkáltam a konyhába valami reggeliért. Mint minden reggel, ma is müzli és tej mellett döntöttem és gyors mozdulatokkal belapátoltam az egyszerű, de nagyszerű étket. Miután befejeztem az evést, a fürdőszobába indultam, ahol gyorsan lezuhanyoztam, fogat mostam és megfésülködtem. Ezután visszamentem a szobámba, felöltöztem és már indultam is a munkába.
„Igen, 16 éves vagyok és már dolgozom. Na jó, azért nem olyan nagy dolog, csak fagyit árulok a közeli cukrászdában. De legalább lesz annyi pénzem szeptemberre, hogy végre lecserélhessem a rózsaszínre festett, hercegnős fekhelyemet egy felnőttes kanapéra. Már szinte minden barátnőmnek új ágya volt, csak én „dicsekedhettem” azzal, hogy még mindig a gyerekkori ágyamban alszom. Ezért nem hívtam már át a barátaimat hozzánk, főleg nem pizsama partykra. Hiszen biztos kinevetnének. De már csak egy hét és vége a nyárnak. Aztán végre megvehetem azt a szép szürke-lila kanapét, amit már hónapok óta csodálok az interneten és a bútorboltban. Utána pedig megtartom a világ legjobb ott alvós buliját.”
Munkába menet ekképp gondolkoztam, miközben igyekeztem minél nagyobb sebességre bírni a biciklimet. Végre megérkeztem. Lelakatoltam a közeli biciklitárolóhoz a járgányomat és kinyitottam az üzletet. Felvettem a bolt logójával díszített kötényemet és előkészítettem a helyet a vendégek fogadására. 5 perccel később megjött a kolléganőm, aki a sütik és italok kiosztásáért felel. Pár perccel később megérkeztek az első vendégek. Mindenkire kedvesen mosolyogtam és örömmel töltött el a tudat, hogy a hónapokig tartó fáradozásom meg fogja hozni a gyümölcsét.
Végre eltelt az utolsó hét is. Szombat reggel boldogan ugrottam ki az ágyból, még mielőtt a nap a szemembe sütött, vagy az a gonosz ébresztő megcsörrent volna. Rohantam reggelizni és felöltözni. Már a pénzemet is eltettem és indulásra készen vártam a nappaliban, amikor a szüleim pizsamában kitámolyogtak a szobájukból. Leesett az állam. Nem tudják, milyen fontos nekem ez a mai nap? Miért nem sietnek jobban? Morcosan eléjük álltam és a karórámra mutogattam, hogy megértsék, nincs sok idejük a készülődésre. Anyukám mosolyogva odalépett hozzám és átölelt. „Kislányom, tudjuk milyen fontos neked ez a mai nap, nyugodj meg oda fogunk érni nyitásra, de az csak 10 órakor lesz. Most még csak 8 óra van.” Zavartan néztem az órámra és konstatáltam, hogy 9 óra 17 percnél megállt. A faliórára pillantottam és rá kellett jönnöm, hogy anyának igaza van és még csak 8 óra múlt pár perccel. Elpirulva mentem vissza a nappaliba és bekapcsoltam a TV-t, hogy valamivel elüssem a hátralévő időt.
Fél 10-kor már úton is voltunk, pedig a bolt mindössze negyedórányira volt az otthonunktól, de nem engedhettem meg magamnak, hogy elkéssek. Mi van, ha valaki pont előttem veszi meg azt a szép kanapét? Belegondolni is szörnyű!
Mikor végre kinyílt a fotocellás ajtó rögtön rohantam, hogy találjak egy eladót, aki segít nyélbe ütni az üzletet. Nem is kellett sokat keresgélnem, gyorsan megtaláltam az emberemet. Egy nem túl magas, köpcös kis férfi volt, hatalmas mosollyal az arcán. Rögtön elvállalta, hogy segít és minden tudnivalót elmondott a hőn áhított kanapéról. Persze ezek az információk nem voltak újak számomra, de így legalább a szüleim is hallják, milyen jól választottam. „Ez egy rendkívül strapabíró darab. Erős fa szerkezetű, a rajta lévő szövet pedig nagyon könnyen tisztítható. Ággyá alakítható, így akár ketten vagy többen is elférnek rajta egy hajnalig tartó buli után.” Mondta az eladó és rám kacsintott. Mosolyogva mondtam neki, hogy ezt szeretném megvenni. Ő az irodába vezetett bennünket és megmondta az árát. Mikor felfogtam a szavak jelentését elszörnyedtem. „Júniusban még olcsóbb volt ez a kanapé! Nincs ennyi pénzem… Így is egész nyáron dolgoztam, hogy össze tudjam kaparni a kanapé akkori árát!” Mondtam a könnyeimmel küszködve. Az eladó rám nézett és megesett rajtam a szíve. „Jaj, sajnálom, nem vettem észre, de ide van írva, hogy nyár végi kedvezmény van, így a júniusinál is kedvezőbb lett az ára ennek a kanapénak!” Nyomban felderült az arcom és megöleltem a kedves eladót. Ő zavarában elpirult, de ezzel nem törődve kedvesen mosolyogva integetett nekünk, amikor haza indultunk.
Pár nappal később már az új kanapémon heverve terveztem a hétvégi pizsama party részleteit. Tudtam, hogy most már senki nem csúfolhat a kislányos ágyam miatt és ez nagy megkönnyebbüléssel töltött el. Éreztem, hogy egy nagyon jó buli van készülőben.
